A már tíz éve létező budapesti illetőségű Fish!-nek nemcsak az első, hanem a második nagylemezére is sokat kellett várnia a rajongóknak, ami igencsak meglepő, mivel a zenekar a Budapest Rock&Roll;összes megjelent kiadványán szerepelt már korábban.

Hogy mi annak az oka, hogy ennyit kell várni egy-egy lemezükre, arra csak ők tudnák megadni a választ. Az általunk 30%-ban popnak, 20%-ban garázs rocknak, 20%-ban punknak, 20%-ban funknak és 10%-ban metálnak definált zenét Ők maguk hardpopnak nevezik, de ugyanígy lehetne p*cslengetős, csajozós rocknak is nevezni.

Ami alapból feltűnő a rajongók és a zenekart ismerők számára (a kettő nem ugyanaz), hogy a fiúk a korábbi angol szövegeket ezúttal ékes anyanyelvükre cseréltek le, nem kevés öniróniával megspékelve azt. A fiatalos és lendületesen örömteli szövegekért az énekes Krisztián felelt. Ő egy közérthető világban gondolkodik, így nemcsak könnyedséget, hanem kellő humort is tudott társítani a texthez ‑ elég csak meghallgatnunk a mozgóképesített Majdnem Kaliforniát. Ugyanaz a fiatalosság és dinamika jellemzi a Fish! zenéjét, mint a szövegeket, így hozva létre egy nemcsak üdítő, de még koffeinmentes zenét is. Utóbbi kijelentést szó szerint kell venni, hisz az album 40 perce alatt egy pillanatra sem fáradunk el: ezek a srácok nem helyeznek ólomnehéz terheket zenéjükkel a vállunkra, a szövegekben pedig nem kell világmegváltó és gondolatébresztő olvasatokat keresnünk ‑ ebben a zenében nincsen nehezen emészthető másodperc. Ez a zene kikapcsol, és nem kell rajta gondolkodni! Sajnos bármennyire is üdítő a lemez, a rádiók valószínűleg még így sem fognak ráharapni a Fish! zenéjére (sajnálhatják is!), mivel a szövegek a legtöbb esetben sem tükrözik a magyar rádióhallgató-közönség szövegközpontúság igényét – röviden és tömören: a dalszövegek egyáltalán nem fókuszálnak a szeretlek – én is szeretlek – elhagytál – visszavárlak megszokott négyesére, a Fish!-nél inkább a láblógatás, a p*cslobálás és a csajozás kerül előtérbe.

Az album egy tucat remekbe szabott dala között azonban a fekete pontok is megbújnak. Erős indítás a Körbekörbe, majd ezt követi a szintén jól eltalált, klipesített Majdnem Kalifornia, azonban az első bukkanó a harmadik számmal, a Csak a szívem képében már meg is érkezik. Itt tűnik fel először, hogy az énekesként és dalszövegíróként is funkcionáló Krisztián hangja rendre megbicsaklik a refrén nagyobb hangterjedelmet igénylő részein. Ellenben a következő szám, a Szépen hangosan szellemességével már korrigálja is az előző hiányosságait, de legalább ilyen szórakoztató a PASO-ból kölcsönkért Krsa-val és némi raggával megbolondított Személyes üzenet.

 

A következő furcsaság az album közepe felé érhető tetten, körülbelül a Rajzolj magadnakkal, mely inkább hasonlít egy Kowalsky meg a Vega dalhoz, mint az eddig felvonultatott repertoárhoz ‑ innentől kezdve néha már egybe is folynak a dalok. Az említett dal után a Kowalsky-párhuzam pedig mintha rendre át is öröklődne a többi számra. Természetesen, aki ettől el tud vonatkoztatni, azt nem fogja semmiféle csalódás érni ‑ a rajongók meg valószínűleg így is, úgy is kívülről fogják fújni az összes dalt, miután meghallgatták a korongot néhányszor.

A budapesti Fish! ezúttal egy remek lemezt tett le az asztalra. Attól függetlenül, hogy az albumnak megvannak a sötét foltjai (igaz, csak egy-két dal képében), minden nóta üt, könnyedén emészthető, a rajongóknak pedig biztosan nem okoztak túl nagy csalódást azzal, hogy áttértek a magyar szövegekre. Ez az éles váltás igencsak jót tett a zenéjüknek, bizonyítva, hogy nem kell angol szöveg ahhoz, hogy jó dalt lehessen írni a pop-rock-punk-funk stíluson belül. És ez a váltás valószínűleg még közelebb is fogja hozni a hallgatóközönséget a zenekarhoz.