Titanic Filmfesztivál (2. rész)

Már javában dübörög a 16. Titanic Filmfesztivál, melynek idén az Uránia, a Toldi, az Örökmozgó és a Kino mozi ad helyett. Ezúttal A gyilkosról és az Északról szólunk.

Cédric Alger első nagyjátékfilmje, A gyilkos, címével ellentétben nem egy akció filmet takar, sőt, még kriminek is nehezen nevezhető, illetve az imdb.com által megjelölt thriller sem egészen helytálló, mindegyik leginkább kevés rá. Erre még a film főszereplője, a címbeli gyilkost alakító Grégoire Colin is figyelmeztetett mindenkit a film vetítése előtt, de akkor hogyan lehetne definiálni ezt a filmet valójában? Az imdb.com thriller címke megjelölése mellé mindenképp illene odabiggyeszteni egy egzisztencialista dráma és egy romantikus történet jelzőt, ugyanis csak a film első része nevezhető thrillernek, ez a köntös azonban hamar a háttérbe szorul és inkább az érzelmek és kapcsolatok kezdenek dominálni a filmben.

Leo Zimmermannt egy szép napon felkeresi egy Kopas nevű férfi a munkahelyén, akiről hamarosan kiderül, meg kell ölnie Leót. A kérdés Leót is furdalja, miért? Pár álamatlan éjszaka és idegösszeroppanás után Leo lassacskán beletörődik abba, hogy meg kell halnia, mindössze csak annyit kér jövendőbeli gyilkosától, hogy adjon számára pár napot, hogy elrendezhesse családjának későbbi életet. Kopas ebbe beleegyezik, és szombatig ad neki haladékot.

Sokakra valószínűleg irritálóan fog hatni, hogy a Colin által megszemélyesített gyilkos nem egy vérengző vadállat a várttal ellentétben, hanem inkább egy érző ember, aki csak a munkáját végzi. Azonban be kell látni, hogy a karakternek mégiscsak ez ad igazi mélységet, és lesz nemcsak egy egydimenziós figura a parasztok között a sakktáblán. A gyilkos című film, hanem is tökéletes, hiszen megvannak a forgatókönyvnek az érezhető hiányosságai és jó pár logikai bukfence, egy első nagyjátékfilmes rendezőtől egy igencsak kellemes szórakozást nyújt a maga 90 percére. A gyilkos nem egy erőszakos film, nincsenek benne művér patron puffogtatások, a végső leszámolás is a sötétben, csak egy felvillanó torkolattűz képében jelzi, hogy Leo életének vége.

A Rune Denstad Langlo jegyezte Észak című road movie a versenyfilmek szekción belül került bemutatásra, melynek vetítésére a főszereplőt alakító Anders Baasmo Christiansen is hivatalos volt. Az egykori síbajnok, Jomar Henriksen már csak a napjait tengeti egy sípálya jegyárusító bódéjában vagy a sípálya karbantartásával depresszióba süppedve és semmivel sem törődve. Mikor egy kislány jegyet vásárolna, csak közli, hogy vegyen magának és szolgálja ki a többi vevőt is, ő inkább alszik, iszik vagy épp dohányzik tovább. Egy nap azonban beállít hozzá régi barátja, aki közli vele, hogy van egy kislánya fent északon. Jomar miután egy baleset folytán felgyújtja régi szállását, elindul motorosszánján egyedüli társaként egy ötliteres alkoholos kannával, hogy megkeresse sosem látott gyermekét.

Az Észak című filmről egyszerűen nem lehet rosszat mondani. A Philip Øgaard által fényképezett film talán a legszebb, hófedte tájakat mutatja meg Norvégiából, s mint ahogy a film főszereplője is szellemesen megjegyezte a vetítés után: a képek olyan gyönyörűre sikeredtek, hogy sokan gondolhatják turista csalogatónak, egyfajta síparadicsom reklámnak a filmet. Akár Jomar Story-nak is nevezhetnénk ezt a Lynch Straight Story-jára hajazó road movie-t, azonban ez a film sokkalta szórakoztatóbb és könnyedebb hangot üt meg, mint az említett. A folyamatosan záporozó poénok egy percre sem hagyják pihenni a nevető izmainkat, az egészet leginkább ahhoz lehetne hasonlítani, mintha a Straight Story-t kereszteznénk a legutóbbi Kevin Smith filmekkel.

A világtól elzártan élő emberek, akikkel Jomar találkozik, még nála is furcsábbak, legyen az a nagymamájával élő dohányzó és erőszakos tíz körüli kislány, a fiatal homofób férfi, akinek szülei Thaiföldre utaztak és akitől a lerészegedés legújabb módjait lehet eltanulni, vagy épp az öreg úr, aki meghalni ment ki a befagyott tóra némi alkohollal karöltve. Ahogy Jomar egyree erlőrébb halad célja felé (északra), a klasszikus road movie-khoz hasonlóan úgy  válik  belőle felnőtt. Az alkoholizmusba és depresszióba süppedt Jomarnak a világhoz való furcsa hozzáállása teljesen érthető, jól átgondolt és kidolgozott. Ebből a filmből nem hiányzik semmi! Egyetlen baja csak, hogy 78 perc! Aki teheti, még gyorsan vegyen rá jegyet!

KOMMENTEK