Titanic Filmfesztivál (3. rész)

szerző: Szitás Attila | megjelent: 2009-04-09 15:17:00 | címkék: 2009, film, horror, thriller, titanic, tudósítás | kommentek száma: 0 | tulajdonos: voorhees

A 16. Titanic Filmfesztiválnak idén az Uránia, a Toldi, az Örökmozgó és a Kino mozi adott helyett. Azonban van még pár olyan alkotás, melyről szólni szeretnénk. Ezúttal a Csontdarálóról, Az üldözőről és a Szaunáról.


hirdetés

A címével ellentétben a Csontdaráló című osztrák film leginkább azoknak ajánlott, akiket nem taszít a nyolcvanas évek krimisorozat hangulata, mely egészében átlengi Wolfgang Murnberger művét. A film az egykori nyomozó, Brenner kalandjait követi, aki korábban már kétszer is eljárt hasonló bűnügyekben a vásznon. Útja ezúttal azonban egy hegyvidéki vendéglőbe viszi, ahol egy bizonyos Mr. Horvathot kellene felkutatnia, de ennél egy sokkal szövevényesebb ügybe keveredik.
Csontdaráló
Ezúttal valóban igaz a rendező megállapítása: alkotásának műfaját nehéz meghatározni. A film elején az ablakból kizuhanó személyből azonnal krimire következtetnénk, de a történet hamar átcsap thrillerbe, köszönhetően a címbeli eszköznek, nem sokkal később pedig félóra romantikába - és már el is érkeztünk a katasztrófához; sajnos az érzelmi szál(ak) kibontásával töltött jelenetek elveszik a helyet az amúgy remek fekete humortól és morbid megoldásoktól. Bár a sztori harmatgyenge lábakon áll, ezen mégis segít a színészek odaadó játéka és az a hangulat, amit legegyszerűbben úgy tudnék csak jellemezni: bájos.
Az üldöző című dél-koreai alkotás olyan orbitális pofont ad a mostanában vergődő thriller műfajnak, hogy David Fincher adhatná a másikat, miután kisírta magát Brad Pitt vállán. Ahogy az előzőleg említett osztrák alkotás is, Az üldöző hőse is egy volt rendőr, ő azonban korábbi hívatásához még csak közelít sem választott: jelenleg lányokat futtat – a lányok azonban rendre eltűnnek. Hamar rájön, hogy a lányok eltűnéséhez csak egyetlen személy kapcsolható, hamarosan pedig bele is botlik a gyanúsítottjába a véletlen folytán. Némi kergetőzést, humort, vért és verekedést követően hamar kiderül, hogy a férfi nem elorozni akarja a lányokat, hanem feldarabolni. Korrupt rendőrség, feszített tempó, morbid humor, és persze a távol-keleti népek alkotásaiban már megszokott negatív/pozitív karakterek megkülönböztethetetlensége jellemzi a filmet. A fesztivál egyik legjobb darabja.
Az üldöző
Antti-Jussi Annila második nagyjátékfilmje sem egyszerű eset. A Szauna című finn alkotásnak, mely egyik kedvencem lett, aránylag kis költségvetésből sikerül bámulatra méltó atmoszférát teremtenie. E film esetében nem a pénz/minőség egyenlet igen ügyes használata dominál, hanem csak maga a nagybetűs HANGULAT, amit megteremtenek – melyről mi is igazán példát vehetnénk. Az 1595-ben játszódó film szkriptje még ha kicsit hatásvadász is, remekül teljesít.
Szauna
Épphogy véget ért a svéd-orosz háború, követség indul annak meghatározására, hogy hol húzódjon az új határ. E bizottság két tagja, egy testvérpár, magára hagy meghalni egy fiatal lányt egy pincében – persze, ez csak az utolsó csepp a férfiak amúgy sem makulátlan tisztaságú lelkiismeret-poharában. Csapatuk később egy ismeretlen mocsárvidéken halad keresztül, aminek köszönhetően egy furcsa kis faluba jutnak, melynek szélen egy még a falunál is furcsább szauna húzódik. A történet szép lassan építkezik, hasonló ütemben a hangulattal, hogy a végén egy igazán felemelő/lelombozó pár percben legyen részünk. Csak élvezzük ezt a morbid szépséget, ami ebből az alkotásból árad.



KOMMENTEK

Még nem érkezett hozzászólás. Légy Te az elsõ kommentelõ!
Új hozzászólás küldéséhez elôbb be kell jelentkezned!
BEJELENTKEZÉS
Felhasználó neved

Jelszavad

Elfelejtett jelszó
Regisztráció

FEED CSATORNÁINK

Tartalom RSS | Alkotás RSS

Szigetelnek a hangyák

Hazánk állandó és európa egyik legnagyobb fesztiválja idén ismét megrendezésre került. Több színpadon több mint 1200 program, több százezer látogató egy hét alatt. | tovább...

James M. Cain - A postás mindig kétszer csenget

A postás mindig kétszer csenget olyan cím, amit mindenki ismer, még ha nem is tudja pontosan, hogy honnan. Gondoljunk csak valamelyik filmváltozatra, vagy magára a könyvre; a történet igazi klasszikussá nemesedett, mely valósággal beárnyékolta szerzõjét, újabb példát jelentve arra, hogy néha a mû képes túlnõni saját alkotóján. | tovább...

Steven Saylor: Caesar ítélete (részlet)

Az Ünnepi Könyvhéten jelenik Steven Saylor Caesar ítélete címû könyve. Ebbõl az alkalomból és kiadó jóvoltából olvashatjátok oldalunkon a könyv elsõ fejezetét. | tovább...

A massza

Az ûr a legvégsõ határ, ennek végtelenjét... hoppá egy kicsit eltévedtem ez nem az a film. Végülis annyira nem keveredtem el, hiszen ennek a filmnek is van köze az ûrhöz (legalábbis az elején). Az ûrhöz, mely az amerikai rendezõk fantáziáját legjobban megmozgató titokzatos, rejtélyekkel teli feketeség. | tovább...

Horror könyv a fenyõfa alatt...

Közelednek az év végi ünnepek, melyek pihenéssel, egy csöppnyi megnyugvással, és emellett a számadás lehetõségével is megajándékozzák az embert. Visszatekintésre, de egyben új tervek szövésére is megfelelõ ez az idõszak. | tovább...

Clive Barker - Az öröklét tolvaja

Az öröklét tolvaja különös elegye a gyerekmeséknek és a regényes horrornak. Igazi tanító jellegû történet, melybõl nem hiányoznak a barkeri világ abszurd kreálmányai, szörnyûségei, miközben a történet mégis megmarad gyerekeknek szóló esti mesének. | tovább...

CÍMKEFELHŐ

2006 (2) 2008 (3) 2009 (288) 2010 (6) a38 (21) adaptáció (14) akció (17) album (34) alexandra (39) animáció (0) ázsia (5) beszámoló (9) beszélgetés (0) blues (1) cannes (3) cikk (33) díj (3) dráma (5) életrajz (9) előzetes (52) esszé (6) fantasy (17) fesztivál (53) film (172) filmmegjelenés (3) franchise (4) francia (1) galéria (9) giallo (1) gondolat (1) gondolatok (4) gore (7) gótika (2) gyerekkönyv (1) hard-boiled (5) hírek (364) horror (160) humor (2) interjú (6) irodalom (160) japán (2) jazz (1) jelenet (16) kaland (5) képregény (2) kiállítás (1) klasszikus (32) komolyzene (1) koncert (27) könyv (60) könyvhét (12) könyvmegjelenés (52) korea (1) krimi (55) kritika (47) mese (11) metál (51) noir (5) novella (7) oscar (2) pályázat (4) plakát (9) poszter (10) programajánló (139) regény (84) remake (19) rémirodalom (4) részlet (44) rock (28) romantika (7) sci-fi (30) slasher (12) sorozat (23) sorozatgyilkos (13) sundance (1) szatíra (2) szépirodalom (3) sziget (5) szinopszis (6) televízió (4) thriller (30) titanic (5) trash (4) tudósítás (9) vámpír (15) videóklip (2) vígjáték (10) zene (134) zombi (9)
Copyright © 2006. - 2009. - darkcorners.hu. Minden oldal szerzői jogvédelem alatt áll!
kontakt: info@darkcorners.hu