H. R. Giger

Giger a svájci Chur-ban született, 1940. február 5-én. Festõ, szobrász és díszlettervezõ. Leghíresebb munkája az Alien címû filmhez készült. De õ tervezte Jonathan Davis különleges mikrofonállványát is.

Hans Ruedi Giger egy középosztálybeli családban nõtt fel normális körülmények között. Apja volt a helyi gyógyszerész. Giger még kis gyermek volt, amikor az apja kapott egy emberi koponyát egy gyógyszeripari vállalattól, ami a kis Hans Ruedi-t teljesen elbûvölte. Hamar elkezdett vonzódni mindenhez, ami sötét és furcsa, késõbb Salvador Dalí és Jean Cocteau munkáiból merített ihletett. Giger édesanyja, Melli mindig bátorította, habár nem mindig értette fia különös vonzódását. A középiskola után, 1962-ben folytatta az épít(õmûv)észeti és ipari tervezési tanulmányait a zürichi School of Applied Arts-on. Könnyen szerzett barátokat, olyanokat is, akik révén elérhette a mûvészet magasabb köreit és alkotni kezdett. Mûveit elõször – többnyire tinta rajzokat és olajfestményeket – 1964-ben mutatta be barátainak, szomszédjainak. Két évvel késõbb Giger belsõ építészként kezdett dolgozni, és ekkor fejezte be néhány elsõ festményét is, amik már az elsõ önálló kiállításán is láthatók voltak. 1968-ban kezdett kizárólagosan mûvészként (valamint filmeken) dolgozni. Ezt követte ’69-ben elsõ plakátjának közzé tétele, illetve terjesztése világszerte és ekkor volt már néhány kiállítása Zürich-en kívül is. Giger talán a legismertebb rémálmoktól szenvedõ mûvész, bizonyos fokig minden festményére hatással voltak ezzel a különös alvászavarral kapcsolatos élményei. Elsõ festményeit, mint egyfajta mûvészi gyógykezelés készítette.

Röviddel azután, hogy a ’70-es években rátalált a festékszóró pisztolyra, mûvei különös „más” világi jelleget kaptak és kialakult egyedi, szabadkézi stílusa, amelyet az ismertebb alkotásainak zömén használt ‑ azokhoz a szürrealisztikus biomechanical álomképekhez, amelyek hírnevének alapkövei. Pályafutásának túlnyomó részében ezzel az eszközzel dolgozott, alkotott furcsa, egyszínû (monokróm) mûveket, valamint festett bizarr, lidércnyomásszerû tájképeket. Legegyedibb újítása, hogy az emberi testeket és gépeket rideg, láncolatos összefüggésben ábrázolja – ezt nevezi õ biomechanical-nak. Festményein gyakran fitogtat fétisszerû szexuális ábrázolást. Fõ hatásai festõk voltak: Ernst Fuchs és Salvador Dalí. Dalí-nak a szintén festõ, Robert Venosa mutatta be. Személyes barátja volt Timothy Leary-nek. Giger festékszóróval festõ mûvészé nõtte ki magát és bebizonyította, hogy ilyen eszközzel is létre lehet hozni mûvészi alkotásokat. Az általában nagy méretben alkotó Giger festményein aprólékosan mutatja be az érzéki titokzatosság és az idegen elegancia keverékét.

Harmadik és leghíresebb könyve, az 1977-es Necronomicon szolgált vizuális inspirációként Ridley Scott-nak az Alien-hez. Giger elsõ filmes feladatán 1978-ban kezdett dolgozni, az idegen lényeket, és fejlõdési fokozataikat, valamint a filmbeli idegen környezetet is õ alkotta. Az Alien tervéhez saját festményét, a Necronom IV-et vette alapul. 1980-ban Oscar-díjat kapott a klasszikus filmben látható munkájáért. Egyéb filmes munkái között van a Poltergeist II és a Species. Világegyeteme messze túllépi a mozis álmok és a sci-fi határait. Negyedik kiadott, festményeit tartalmazó könyvével (a már említett Necronomicon, amely után a Necronomicon II. is megjelent 1985-ben) folytatta útját a nemzetközi elismerés felé, ahogy az Omni magazinban gyakran megjelenõ mûveivel is. Giger-t több albumborító illusztrációjáért is dicsérhetjük ‑ többek között az Emerson Lake and Palmer: Brain Salad Surgery, a Celtic Frost: To Mega Therion, Debbie Harry: Koo Koo és a Carcass: Heartwork albumokét készítette. A Dead Kennedys’: Frankenchrist albumához készített Landscape XX illusztrációja (a kép beceneve Penis Landscape) áll a Jello Biarfa (Dead Kennedys’ frontembere 1978-tól 1986-ig) elleni „trágársági” per középpontjában. A képen több pénisz látható, amint behatol egy-egy nõi végbélnyílásba.

Giger bútorokat is tervezett, elsõsorban a Harkonnen Capo széket a Dûne címû regény meg nem rendezett filmváltozatához, amit eredetileg Alejandro Jodorowski rendezett volna. Évekkel késõbb David Lynch rendezte a filmet – a film Giger-nek és Jodorowski-nak csak a nyers, vázlatos, csiszolatlan ötleteit alkalmazta. Giger szeretett volna a rendezõvel dolgozni, mert Lynch Radírfej címû filmje – Giger szerint – a leghûbb filmbéli megjelenítése Giger mûvészetének (még azon filmeknél is, amiken Giger is dolgozott). Ezt az egyik Necronomicon könyvében is említi.

Egész pályafutása alatt szobrászkodott, egyedi stílusát a beltéri tervrajzokon is alkalmazta és 1992-ben megalkotta elsõ „kis világát”, a H. R. Giger Bárt Chur-ban. Késõbb több Giger Bár is felütötte a fejét Tokióban és New York-ban, ám azóta a legtöbb bezárt. Mûvészete világszerte van hatással tetováló mûvészekre és fetisizálókra.

Az Ibanez vállalat kiadott egy H. R. Giger aláírásával ellátott gitár szériát, az Ibanez ICHRG2-t, (Ibanez Iceman), amelyre a New York City VI címû munkáját és az Ibanez RGTHRG1-t, amire a New York City XIX-et nyomtatták. Giger egy gondosan kidolgozott mikrofon állványt tervezett Jonathan Davis-nek, a KoRn énekesének. A ’90-es évek közepén elkezdett dolgozni a H. R. Giger Múzeumon és teszi ezt mind a mai napig, folyamatosan bõvíti a Gruyere-beli középkori svájci kastélyt. Giger festményeibõl és szobraiból álló tekintélyes gyûjtemény, valamint személyes gyûjteménye is itt látható. Napjainkig mintegy húsz könyv jelent meg Giger mûvészetérõl. Feleségével, Carmen Maria Scheifele Giger-rel Zürich-ben él.

Giger munkái Galériánkban megtekinthetõk! 

(kattints a szövegre)

KAPCSOLÓDÓ OLDALAK

WikiPédia (angol)

Mûalkotásai

Limitált mûalkotásai

FORRÁS

WikiPédia

KOMMENTEK