World Press Photo 2006, avagy Egy kiállítás rémei
szerző: Szitás Attila | megjelent: 2006-11-28 00:10:00 | címkék: 2006, beszámoló, galéria, tudósítás, kiállítás | kommentek száma: 2 | tulajdonos: voorheesAz arcom centiméterekre van a kiállított képtõl. Keresem a hibát, de egyszerûen nem lelem. Minden bizonnyal a valósággal állok szemben. Legalábbis annak egy elkapott pillanatával, amely beleordítja az ember arcába, hogy nem éppen egyenlõ feltételekkel vágunk neki az életnek a világ különbözõ pontjain.
| hirdetés |
Sötét van. Ezen az áldatlan állapoton persze rögtön segít, hogy kinyitom a szemem, de bárcsak ne tettem volna. A képek még mindig ugyanott vannak és néznek rám. Azt lesik, hogy megfelelõ érdeklõdéssel figyelek-e rájuk, nem veszett-e ki az együttérzés belõlem a tizenharmadik amputált embert látva. Azt figyelik, tanúsítok-e megbánást irántuk, érzem-e úgy, hogy egy kicsit kiveszem a részem a fájdalmukból. Hogy én is ott vagyok velük a lebombázott városban, az árvíz sújtotta falucskában vagy az ideges neonfénnyel bevilágított szürke kórteremben, ahol még mindig reménykedve néznek a kamerába, arra számítva, hogy az orvos nem megint a „Rossz híreket hoztam.” mondattal kezdi el rövidke, de annál rémisztõbb monológját. Egy pillanatra megint lecsukom a szemem...
Sötét van. A televízió képernyõjén egy sorozatgyilkos szedi áldozatait, de nem látom, csak a hangokból következtetem ki, hogy valakinek nagyon fáj. Nekem nem. Akkor sem, amikor már premier plánban mutatják, ahogy a balta kettészeli az ártatlan kiránduló koponyáját. Persze, mert eltakarom a szemem. De egyszer muszáj lesz elvenni a kezem és szembesülni a trükkökkel. A kegyetlen, véres és majdnem valósághû képekkel, amelyek hitegetni akarnak. Azt hiszem, sikerülni fog és nem okoz majd különösebb lelki törést. Nem fog fájni. Nagy levegõt veszek, és...
...közelebbrõl is megnézem. Az arcom centiméterekre van a kiállított képtõl. Keresem a hibát, de egyszerûen nem lelem. Minden bizonnyal a valósággal állok szemben. Legalábbis annak egy elkapott pillanatával, amely beleordítja az ember arcába, hogy nem éppen egyenlõ feltételekkel vágunk neki az életnek a világ különbözõ pontjain. Rendben, ezt tudomásul vettem, de mi még a tanulság? Ahogy a szelektív hulladékgyûjtõkbe dobáljuk a szemetet, úgy itt is csak nullázzuk a lelkiismeretünket? Ezzel meglennénk, gyerünk tovább! Nem kellenek a boldog, kiegyensúlyozott emberekrõl készített felvételek, úgyis teli van velük a padlás. És hát még mindig nagyobb a kontraszt egy levágott fej tökéletes kompozícióba helyezésénél, mint a börtönigazgató esküvõjének 
megörökítésénél. Talán, ha egy bizonyos sorozatgyilkos beoson a szertartásra, és beleállítja a baltáját a võlegénybe. Mondjuk a koponyájába. Akkor egy fotót megér. Vagy kettõt...
megörökítésénél. Talán, ha egy bizonyos sorozatgyilkos beoson a szertartásra, és beleállítja a baltáját a võlegénybe. Mondjuk a koponyájába. Akkor egy fotót megér. Vagy kettõt......de több részt nem nézek meg ebbõl. Mindig ugyanaz a séma. Jön a hokimaszkos ürge, lemészárolja a fél világot, majd végül a nõi emancipáció jegyében egy lányka kivégzi. Persze csak a következõ epizódig, amikor is kezdõdik minden elõlrõl. Újabb áldozatok, újabb fõhõs, de a szörnyeteg mindig ugyanaz. Mindig ugyanattól félünk.
Saját magunktól be sem tennénk a lábunkat ide, hacsak nem hajtana annyira a kíváncsiság. Meg a mûanyag-kiállítás a másik teremben. Az jó. Ott nincsenek levágott kezû férfiak, akiket a gyermekük öltöztet. De vannak szatyrok. És nincsenek kemoterápiára várakozó betegek, akiknek valamely testrészét majdnem biztos amputálni kell. De van Legoból megépített A38. Még olyan feketék sincsenek, akiket fegyveres férfiak kényszerítenek munkára. De számítógép monitorból és gépekbõl van egy egész teremnyi. Sõt még mûanyag székek is vannak, amelyet a derekam hálásan megköszön a tárlat vezetõinek. De azt hiszem, valamirõl elfeledkeztem. A szemem megint kezd lecsukódni...
AKTÍV FÓRUMTÉMÁK
Darren Shan (81)Mit olvasol jelenleg? (600)
Kötetlen beszélgetés egy tea mel ... (1041)
Üzenet a moderátoroknak (79)
Clive Barker (145)
Stephen King (369)
A filmekrõl (290)
Keresem ... (36)
Hibajelentés (27)
Laurell K. Hamilton (33)
Caleb Carr - A halál angyala
Egy kor, amikor még nem volt oly ismert a sorozatgyilkos fogalma. Egy kor, amelyben nem volt elég néhány ember igazságért vívott harca. Egy kor, amelyben a rendõrség életét és nevét kockáztatva megküzdött a modernizációért, amivel a mai bûnüldözés módszereinek alapjait fektette le. | tovább...
Angyalszív
„A Mûvészet birtokba vétel, s egyszersmind a birtok okozta kétségbeesés.” Günter Brus | tovább...
L Ultimo Squalo (Az utolsó cápa)
Az olasz filmesek közismerten gátlástalanok, ha sikeres filmek lenyúlásáról van szó, de gyakorlatilag senkit sem kellett félteni, miután 1975-ben a Cápa a világ legsikeresebb mozija lett. Castellari L’Ultimo Squalo mûve felhõtlen élvezetet nyújt mindenkinek, aki szereti a „jól rossz” filmeket. | tovább...
KRITIKA: Roman Polanski - Rosemary gyermeke
Roman Polanski első amerikai filmje valódi klasszikusnak számít a horrorfilm történetében, aminek egyedi, már-már bizarr stílusát, alkotói jegyeit csak nagyon kevesen tudták követni – ráadásul jóval az Ómen- és az Ördögűző-széria előtt vászonra vitte a műfaj egyik különösen kedvelt tematikáját, a sátánizmust. Sajnos a köztudatban nemcsak a film, hanem az azt követő események is híressé váltak. | tovább...
Neil Richard Gaiman (1960 - )
Az 1960. november 10-én, az angliai Portchesterben született Neil Gaiman számos sci-fi és fantasy mû írója, beleértve több rajzolt regényt (graphic novel) is. Gaiman lengyel zsidó családból származik, édesanyja, Sheila Gaiman gyógyszerész, apja, David Bernard Gaiman a család élelmiszerbolt-hálózatában dolgozott. | tovább...
Sam Firstenberg: Amerikai nindzsa
Ahogy az embernek egyre több unokaöccse/unokahúga lesz, egyre gyakrabban kell szembesülnie a ténnyel, hogy ami gyermekkorában olyan nagyon jónak és izgalmasnak tûnt, felnõttfejjel már... hát... vitatható minõségû. Eleve az sokkoló, hogy a közvetlen szülõi gondoskodás (azaz korlátlan befolyás) alól kikerülve nem az elsõ dolgunk egész nap csokit enni kólával és chipsszel - hát még ha esélyt adunk egy-egy régi kedvencnek! | tovább...CÍMKEFELHŐ
2006 (2) 2008 (3) 2009 (288) 2010 (6) a38 (21) adaptáció (14) akció (17) album (34) alexandra (39) animáció (0) ázsia (5) beszámoló (9) beszélgetés (0) blues (1) cannes (3) cikk (33) díj (3) dráma (5) életrajz (9) előzetes (52) esszé (6) fantasy (17) fesztivál (53) film (172) filmmegjelenés (3) franchise (4) francia (1) galéria (9) giallo (1) gondolat (1) gondolatok (4) gore (7) gótika (2) gyerekkönyv (1) hard-boiled (5) hírek (364) horror (160) humor (2) interjú (6) irodalom (160) japán (2) jazz (1) jelenet (16) kaland (5) képregény (2) kiállítás (1) klasszikus (32) komolyzene (1) koncert (27) könyv (60) könyvhét (12) könyvmegjelenés (52) korea (1) krimi (55) kritika (47) mese (11) metál (51) noir (5) novella (7) oscar (2) pályázat (4) plakát (9) poszter (10) programajánló (139) regény (84) remake (19) rémirodalom (4) részlet (44) rock (28) romantika (7) sci-fi (30) slasher (12) sorozat (23) sorozatgyilkos (13) sundance (1) szatíra (2) szépirodalom (3) sziget (5) szinopszis (6) televízió (4) thriller (30) titanic (5) trash (4) tudósítás (9) vámpír (15) videóklip (2) vígjáték (10) zene (134) zombi (9)Copyright © 2006. - 2009. - darkcorners.hu. Minden oldal szerzői jogvédelem alatt áll!
kontakt: info@darkcorners.hu
kontakt: info@darkcorners.hu
KOMMENTEK
Regisztráció ideje:
2006-11-14 22:13:15
Hozzászólások száma:
674
Elmondottad alapján, nem csodálkozom, hogy nem akarsz menni többet.
Osztrigat pedig nem eszem. Az én ételem legyen halott - ne beteg, ne sebesült - halott!
Regisztráció ideje:
2006-11-20 10:18:38
Hozzászólások száma:
1041
De én többet ilyenre el nem megyek, az biztos. Elég volt ez.
Az optimista a fényt látja az alagút végén, a pesszimista a sötétet az alagútban, a realista a közeledő vonatot, a mozdonyvezető pedig a három idiótát a síneken...