Laurell K. Hamilton: Az éjfél simogatása (részlet)
szerző: Bolváry Gábor | megjelent: 2009-10-11 14:03:00 | címkék: 2009, irodalom, könyv, regény, részlet, vámpír | kommentek száma: 0 | tulajdonos: darkcornersAz Agave Könyvek jövő csütörtökön (okt. 15) jelenteti meg Laurell K. Hamilton Merry Gentry-sorozatának következő darabját, Az éjfél simogatása címmel. A megjelenő regénynek az első fejezetét olvashatjátok lentebb a kiadó jóvoltából.
| hirdetés |
1. fejezet
Gyűlölöm a sajtóértekezleteket. Különösképp akkor, ha az igazság nagy részét el kell hallgatnom. A parancsot a Levegő és Sötétség Királynője adta ki, a faerie sötét udvarának uralkodója. Az Unseelie-vel nem tanácsos packázni, még akkor sem, ha a tündérhercegnőjük vagy. Andais Királynő unokahúga vagyok, de a családi kötelékünk soha nem volt hasznomra. A falként előttünk magasodó riporterekre néztem, és megpróbáltam mosolyogni, eltitkolni a gondolataimat.
A királynő még soha nem engedte be az Unseelie tündérdombjainak üregeibe ily sok képviselőjét az emberi tömegtájékoztatásnak. Ez a mi menedékünk, és e helyre a sajtót nem engeded be. De a tegnapi merényletkísérlet után a média jelenléte az otthonunkban még a kisebbik rossznak számít, azon elmélet alapján, hogy a tündérdombokon belül a mágiánk jobban meg tud védeni engem, mint tegnap a repülőtéren, ahol kis híján lelőttek.
Az udvar sajtófelelőse, Madeline Phelps már rá is mutatott az első riporterre, és felhangzott az első kérdés.
– Meredith Hercegnő, tegnap vér borította az arcát, de sebesülésének ma egyetlen látható nyoma a felkötött karja. Milyen sérülései voltak?
A bal karom zöld kendőben nyugodott, melynek színe majdnem tökéletesen illett a kosztümkabátomhoz. Vöröset és zöldet viseltem, a karácsony színeit. Vidámat, mert az év ezen szaka ilyennek számít. A fürtjeim vörösebbek, mint a blúzom. A hajam a legjellemzőbb Unseelie vonás rajtam, sidhe skarlátvörös, így a fekete áll inkább jól, nem az emberek arany vagy narancssárgás vöröse. A kabátka pedig az íriszem három karikájának zöldes színét emelte ki.
Az aranyszínű gyűrű néha úgy villant fel a vakuk fényében, mintha valódi fém lenne. A szemem a tiszta vérű Seelie sidhéké, az egyetlen, ami jelzi, hogy az anyám az arany fényű udvar teljes jogú tagja. Legalább is részben.
Nem ismertem a kérdést feltevő riportert. Számomra egy új arc, lehet, hogy csak tegnap kapta a megbízást. A merényletkísérlet miatt, ami a kamerák előtt folyt le, nos, emiatt vissza kellett utasítanunk számos tudósítót, mert egyszerűen nem volt elég hely számukra. Még ebben a nagy teremben sem. A sajtókonferenciák gyerekkorom óta életem részei. Eddig ez a legnagyobb, amelyen részt kell vennem, az apám megölése utánit is beleszámítva. Arra tanítottak, használjam a riporterek nevét, ha ismerem őket, de erre csak mosolyogni tudtam.
– A karomat csak megrándítottam. Nagyon nagy szerencsém volt.
Valójában a karom nem azon a gyilkossági kísérlet során sérült meg, amit a kamerák felvettek. Nem, ez a második során történt, vagy talán a harmadiknál? De ezek már a tündérdomboknál történtek, ahol elméletben biztonságban kellett volna lennem. A királynő és a testőreim csak azért gondolják úgy, hogy itt jobban meg tudnak védeni, mint az emberek világában, mert az ellenem és a királynő elleni támadások résztvevőit letartóztattuk vagy megöltük. Tegnap csaknem palotaforradalmat sikerült végrehajtaniuk, és a sajtónak sejtése sincs róla. A fey egyik ősi jelentése: rejtőzködő emberek. Rászolgáltunk.
– Meredith Hercegnő, a saját vére volt tegnap az arcán? – kérdezte egy nő, és őt már ismertem.
– Nem – feleltem, és őszintén mosolyogtam, nézve, miként nyúlik meg az arca, abban a hitben, hogy csupán egy egyszavas válaszra méltattam. – Nem, Shelia, nem az enyém volt.
– Hercegnő, kérdezhetnék még valamit? – mosolygott rám, szőkén, magasan, amilyen én soha nem leszek.
– Kérem, kérem – vetette közbe Madeline –, mindenkinek csak egy kérdés.
– Madeline, nem bánom – szóltam.
Sajtófelelősünk felém fordulva rám nézett, a derekán lévő gombot lenyomva elnémította a mikrofonját. Szándékát elértve letakartam az enyémet, és félrefordultam.
Madeline az asztal fölé hajolt. A szoknyája elég hosszú volt, hogy az alsóneműje ne villanjon ki az emelvény előtt álló riportereknek. Szegélyének hossza, ugyanúgy, mint a színe, megfelelt a legutolsó divatnak. Munkájának része, hogy tudja, mi a menő és mi nem. Ő a mi emberi képviselőnk, sokkal több eredménnyel, mint bármely, Washington által kijelölt nagykövet.
– Ha Shelia kiegészítheti a kérdését, akkor majd mindegyikük ez akarja. Ez mindenki dolgát megnehezíti, a tiédet, és az enyémet is.
Hát, valójában igaza van…
– Mondd meg nekik, hogy ez egy kivétel. Utána gyerünk tovább.
– Rendben – húzta fel egyik tökéletes ívű szemöldökét, majd benyomva mikrofonja gombját megfordult, és rájuk mosolygott. – A hercegnő megengedi, hogy Shelia még egyet kérdezzen, de utána az eredeti megállapodásnak megfelelően folytatjuk. Fejenként egy kérdés – mutatott Sheliára, és biccentett.
– Meredith Hercegnő, köszönöm, hogy megengedi.
– Nem tesz semmit.
– Ha tegnap nem az ön vére volt, akkor kié?
– Fagyé, a testőrömé.
A vakuk életre keltek, egy pillanatra megvakítottak, de a figyelem nem rám, hanem mögém irányult. A testőreim a fal mellett álltak, az emelvény két oldalán, az asztal mellett, és lent a földön. Öltözékük a legdivatosabbra tervezett öltönyöktől, a testpáncélon át, a gót stílus fekete ruhadarabjaiig terjedt. Az egyetlen közös bennük a fegyverzetük. Ezeket illetően tegnap még megpróbáltunk diszkrétek lenni. Ma lőfegyverek rejtőzködtek a zakók, kabátok alatt, de nyíltan is viselték, kardokat, késeket, fejszéket, még pajzsokat is. Mennyiségüket is megdupláztuk.
Hátrapillantottam Fagyra. A királynő megparancsolta, hogy a testőreim közül senkit ne részesítsek különleges bánásmódban. Még arra a részletre is ügyelt, hogy nehogy az egyikre hosszabban ránézzek, mint egy másikra. Elég különösnek találtam, de ő a királynő, és vele nem tanácsos vitatkozni. Ennek ellenére feléje fordultam; elvégre megmentette az életemet. Ez ne érdemelne meg egy pillantást? A királynőnek – nagynénémnek – is meg tudom magyarázni, hogy a sajtó nagyon különösnek tartaná, ha tettét nem méltányolnám. Mindazonáltal azért néztem rá, mert így akartam.
Fürtjei a karácsonyfák ezüstlamé színét idézi, fényes, fémes csillogású. Haja a bokájáig leomlik, mintha dísz lenne, de tudom, hogy puha és élő; óh, a testem körül oly meleg. Legfelső rétegét csontból faragott hajcsattal fogta össze, hogy ne lógjon az arcába, de szénszürke Armani zakója körül – amely tökéletesen simult széles vállára és atlétatermetére – így is ott kevergett, hullámzott. A zakót úgy szabták, hogy még elrejthesse a tokjába bújtatott pisztolyát és egy-két kést is, ugyanakkor a mindkét hónaljához felerősített pisztolytok és az a rövidebb kard is, amit szíjjal rögzített a combjához, szerintem már túlzás volt. A válla fölött, a fürtjei közül egy másik kard markolata kandikált ki. Öltözékén csak úgy hemzsegtek a kések, ráadásul ezekből Fagynál mindig van rejtett tartalék. Egy zakót nem lehet úgy megtervezni, hogy ekkora mennyiségű fegyverarzenált képes legyen elrejteni, miközben a formáját is tartani tudja. Be sem bírta gombolni a ruháját, és a pisztolyok, a kard, plusz egy kés megvillantak a vakuk fényében.
– Fagy! Fagy! – hallatszottak a kiáltások a teremben, miközben Madeline elfogadott egy kérdést. Ezt a férfit sem ismertem. Semmi sem vonzza jobban az újságírókat, mint egy merényletkísérlet híre.
– Fagy, mennyire súlyosan sérült meg?
Fagy körülbelül 185 centiméter magas, és miután ültömben a mikrofont hozzám igazították, eléggé le kellett hajolnia. Akármilyen fegyverrel a kezében kecsesnek látom, de ennyire előregörnyedve ügyetlennek látszik. Egy másodpercig még eltűnődhettem, hogy beszélt-e már valaha mikrofonba, amikor mély hangja felzendült.
– Nincs sebesülésem – egyenesedett fel, és láttam az arcán a megkönnyebbülést. Abban a hitben fordult el, hogy be fogják érni ennyivel.
– De nem az ön vére borította a hercegnőt?
Görcsösen szorította a gombot rövidebb kardjának a markolatán. Idegességét az jelzi, ha szükségtelenül tapogatja fegyvereit. Újra a mikrofon fölé hajolt, de most testével véletlenül megtaszította a sérült vállamat. Kétlem, hogy a tudósítók észrevettek volna egy ily kicsiny mozdulatot, de Fagy részéről több volt ez, mint ügyetlenség. Egyik tenyerével megtámaszkodott az asztal lapján. Téli égbolt szürkeségű szeme felém fordult, és hangtalanul kérdezte.
– Fájdalmat okoztam?
– Nem – leheltem feleletként.
Sóhajtott, és újra a mikrofon felé hajolt.
– Igen, az én vérem volt – és újra kiegyenesedett, mintha ezzel kielégítette volna a kíváncsiságukat. Jobban is tudhatta volna. Elég sok hasonló eseményen vett részt az évek során – mint a királynő egyik dekoratív izompacsirtája –, hogy tisztában legyen azzal, túlságosan visszafogott volt. De legalább nem próbált meg visszatérni mögém, a helyére.
Simon McCracken, egy riporter, akit végre ismertem, volt a következő. Évek óta tudósít a faerie udvartartásokról.
– Fagy, ha nem sérült meg, akkor honnan jött a vér, és miként került a hercegnőre? – érdeklődött. Ő aztán tudja, miként kell a megfelelő kérdést feltenni, hogy ne tudjunk kertelni. A sidhe nem hazudik. Kiszínezhetjük az igazságot vörösre, lilára és zöldre, meggyőzhetünk arról, hogy a fekete valójában fehér, de hazugságot a szánkon nem ejthetünk ki.
Fagy újfent előre hajolt, kezét az asztalra szorította. Egy hajszálnyival közelebb húzódott hozzám, hogy a nadrágja a szoknyámhoz ért. A kardját csaknem testünk közé szorította. Ez nem túl előnyös, ha esetleg elő kellene rántania. Ránéztem a kezére, oly hatalmasnak és erősnek látszott az asztalon, és ráébredtem, ujjbegyei fehérek. Egyértelműen ideges.
– Rám lőttek – mondta, majd megköszörülte a torkát, hogy folytatni tudja. Tenyeremmel letakartam a mikrofont, és nekidőltem, hogy a fülébe suttoghassak.
– Térdelj le, vagy üljél – mondtam, beszívva bőre illatát.
Oly nagy lélegzetet vett, hogy még a válla is beleremegett, de féltérdre ereszkedett mellettem, mikor közelebb toltam hozzá a mikrofont.
A zakója alá csúsztattam a karom, hogy tenyeremet ráfektethessem a hátára, pont a nagyobbik kardjának tokja alá. Ha a fey – legyen bármely fajtájú – ideges, megnyugtatja, ha megérintheti a másikat. Még a nagyhatalmú sidhe is jobban érzi magát, ha valakivel testi kontaktusban lehet, bár nem mindegyikünk vallja be, attól félve, hogy így a választóvonal a királyi fenségek és a köznép között elmosódhat. Az én ereimben túl sok folyik az alacsonyabb rendű feyek véréből, hogy még emiatt is aggódjak. Éreztem, ahogy az izzadtság lassan csordogálni kezd a gerincén.
Madeline felénk indult, erre megráztam a fejem. Kérdően nézett rám, de nem kezdett el vitatkozni, inkább egy újabb kérdést választott.
– Egyszóval Meredith Hercegnőt védve felfogott egy pisztolygolyót?
Arcomat Fagyhoz közelítve, óvatosan hozzáérve, hogy ne kenődjön rá a sminkem, odahajoltam a mikrofonhoz. A fényképezőgépek vakui vakító fehér fénnyel borítottak el minket. Fagy összerezzent, és egyből tudtam, hogy ezt még a kamerákkal is észlelték. Nos, most már mindegy. Megvakultunk, fehér és kék pontocskák ugráltak a szemünk előtt. Fagy teste megfeszült, bár ha nem érintem, észre sem veszem.
– Üdvözlöm, Sarah. Igen, felfogta a nekem szánt golyót.
Azt hiszem, Sarah is köszöntött, de a villogástól még mindig nem láttam, és a zaj is túl nagy volt. Már megtanultam, hogy ha ismerem őket, akkor használjam a nevüket is, így a kérdezősködés sokkal barátságosabbá válik, amely egy sajtókonferencia esetében igazán előnyös.
– Fagy, félt?
– Igen – mondta, egy pillanatra nekem dőlve, hogy a karom, arcom érintéséből erőt nyerjen.
– Attól, hogy meghalhat? – kiáltotta valaki, anélkül, hogy szót kapott volna.
– Nem.
– Akkor mitől tartott? – kérdezte, akire Madeline rámutatott.
– Attól, hogy Meredith megsérülhet – nyalta meg az ajkát, és teste újra megfeszült, mert ráébredt, nem használta a rangomat. Egy testőr esetében baklövés, de ő ennél számomra többet jelent. Technikailag minden egyes testőröm beszállt a versenybe, hogy a hercegem legyen. Az, hogy sidhék vagyunk, azt jelenti, addig nincs házasság, amíg terhes nem leszek. Egy terméketlen pár nem házasodhat össze, így a testőrök nem csak a testemre vigyáznak.
– Fagy, az életét adná a hercegnőért?
– Természetesen – válaszolta tétovázás nélkül, és világosan hallhattuk, hogy a kérdést feleslegesnek tartotta.
– Fagy, miként tudott egy lőtt seb kevesebb, mint egy nap alatt teljesen begyógyulni? – érdeklődött egy felvevőgép mellett álló riporter.
– Sidhe harcos vagyok – sóhajtott mélyet Fagy. A tudósítók várták, hogy talán még valamit hozzátesz, de én tudtam, nem fogja megtenni. Fagy számára a válasz, hogy sidhe, teljesen kielégítő. Tiszta, átmenő pisztolygolyó volt, nem speciális gyártmány. Ennél sokkal többre van ahhoz szükség, hogy egy sidhe harcost meg lehessen állítani.
Mosolyomat elrejtve odahajoltam a mikrofonhoz, hogy ezt elmagyarázzam a sajtónak, amikor Fagy hátán a nedves és meleg izzadtság hirtelen megváltozott. Mintha egy csík fagyosság szivárgott volna lefelé a gerince mentén. Oly hideg, hogy meghökkenve kaptam el a kezem.
Lepillantottam az asztalt markoló kezére, és azt láttam, amitől féltem. A tenyere körvonalából kiindulva dér kezdte belepni a lapot. Halk imát rebegtem az Istennőnek, hogy a terítő fehér, csak ez mentette meg attól, hogy valaki észre vegye. Azt viszont nem tudom megakadályozni, hogy később, amikor visszanézik a felvételeket, ne észleljék. De elég bajom van anélkül is, hogy ennyire előre gondolkodjam. Részben az én hibám, mert Fagyot véletlenül juttattam ekkora plusz hatalomhoz, ami ráadásul soha nem volt korábban a birtokában. Az Istennő adománya, de az új erőkhöz új felelősségek és kísértések is társulnak.
Ahogy a riporterek zavart suttogása közepette megszólaltam, a karomat kihúztam a zakója alól, hogy eltakarjam a tenyerét. Felkészültem, hogy a keze épp oly jeges tapintású lesz, mint a háta, de meglepő módon, egész meleg volt.
– A sidhe képes majdnem minden sebesülését önmaga meggyógyítani – informáltam őket.
A fagy egyre jobban terjedt, elérve a mikrofon állványát, kezdett rajta felkúszni, statikus zörgést eredményezve. Megszorítottam Fagy kezét, és ő is észrevette, hogy a félelme miatt mit művel. Tudtam, nem készakarva tette. Ökölbe szorította a kezét, ujjaimat az övébe fonta. Nem akartam, hogy bárki is felfigyeljen rá, mielőtt elolvadna a jég.
Feléje fordultam, és ő is rám nézett. Az íriszében hullott a hó, mintha apró szürke hógömb tanyázna a szemében. Odahajoltam hozzá, és megcsókoltam. Meglepődött, mert ő is hallotta a királynő figyelmeztetését, hogy ne kivételezzek senkivel, de meg fog bocsátani, ha lesz annyi türelme, hogy meghallgassa a magyarázatomat. Ugyanezt, vagy akár többet is tett volna azért, hogy elterelje a sajtó figyelmét a véletlenül bekövetkezett varázslatról.
Csak az ajkamat szorítottam az övéhez, mert Fagy ily sok idegen jelenlétében meglehetősen kényelmetlenül érezte magát. Ráadásul vörös rúzst vittem fel a számra, ami egy alaposabb csóktól úgy elmaszatolódna, hogy végeztével bohócokként néznénk ki. Csukott szemhéjam alatt narancsos fényként észleltem a vakuk villogását.
Én voltam az, aki megszakította a csókot. Fagy szeme még mindig le volt hunyva, ajka puha, csaknem nyitott. Pislantott, és kinyitotta a szemét. Meghökkentnek tűnt, talán az éles fénytől, de lehet, hogy a csóktól. Bár, Istennő tudja, csókoltam már máskor is, és sokkal szenvedélyesebben. Még mindig ilyen sokat jelent neki, pedig már meg sem tudom számolni, hányszor találkozott az ajkunk?
A szeme szavaknál is világosabban mondta, hogy igen.
Fotósok térdeltek az emelvényhez, olyan közel, amennyire csak a többi testőröm engedte. Az arcunkat figyelte, fényképezte mindenki. A csók közben a dér elolvadt, csak a kezünk mellett maradt még egy kis nedvesség, alig színezve el a fehér terítőt. A bűbájt sikerült elrejtenünk, de Fagy arca bejárja a világot. Mit teszel, ha egy férfin mindenki láthatja, milyen nagy hatással van rá egyetlen csók? Nos, megint megcsókolod. Amit meg is tettem, és ezúttal nem törődtem az elkenődő rúzzsal, vagy a királynő parancsával. Egyszerűen újra akartam látni azt a bizonyos arckifejezést. Most és mindörökké.
A kiadó engedélyével.
AKTÍV FÓRUMTÉMÁK
Darren Shan (81)Mit olvasol jelenleg? (600)
Kötetlen beszélgetés egy tea mel ... (1041)
Üzenet a moderátoroknak (79)
Clive Barker (145)
Stephen King (369)
A filmekrõl (290)
Keresem ... (36)
Hibajelentés (27)
Laurell K. Hamilton (33)
Iain M. Banks: Nézz a szélbe (részlet)
Hamarosan megjelenik itthon Iain M. Bansk Nézz a szélbe címû regénye. Ebbõl az alkalomból, a kiadó jóvoltából, oldalunkon elolvashatjátok a könyv elõjátékát. | tovább...Richard Morgan: Dühöngő fúriák (részlet)
Az Agave Könyvek március 19-én jelentette megRichard Morgan: Dühöngő fúriák című regényét. Ebből az alkalomból és a kiadó jóvoltából olvashatjátok most a regény elsõ fejezetét. | tovább...
Félünk álmodni - Rettegünk meghalni
A haldoklás és az elalvás folyamatában sok hasonlóság van. A szem mindkét folyamatban lecsukódik, az állkapocs leereszkedik, ami az akarat végét szimbolizálja. | tovább...
A Pszicho. A könyv és a film tükrében (1. rész)
Kevés olyan mû van, melyet mindenki ismer. A Pszicho e mûvek sorának egyik legrémisztõbb és legkegyetlenebb darabja. Történet arról, hogy hol kezdõdik és hol ér véget a valóság. Történet arról, hogy az emberi elme meddig képes eltorzulni annak érdekében, hogy életünket biztonságban tudjuk. | tovább...
Dimmu Borgir - A múlt és a jelen...
Ahogy õk mondanák: szimfonikus, agresszív, magasztos dark metált játszanak. Mint a legtöbb sikeres hasonló zenét játszó bandának, nekik is szembe kell nézniük a sok bíráló zenehallgatóval, akik a szokásos ódákat zengik esetünkben a Dimmu-val kapcsolatban, hogy nem igazi black metal csapat. | tovább...
Yrsa Sigurdardóttir - Az utolsó rítus
Yrsa Sigurdardóttir, izlandi írónő neve nem túl ismert hazánkban – még. Aki rajongója a krimi műfajának, esetleg annak gótikus, misztikus témájú vonala izgatóbb a számára, az nem fog csalódni. A szerző nem fogja vissza magát, tovább és tovább borzolja az idegeket, mélyebbre és még mélyebbre kalauzolja az Olvasót a rémületben, miközben egyre több kérdőjel kezd hemzsegni a történetben. Emellett kellemes humorral, vagy éppen drámai, családi életképekkel is megajándékoz minket. | tovább...CÍMKEFELHŐ
2006 (2) 2008 (3) 2009 (288) 2010 (6) a38 (21) adaptáció (14) akció (17) album (34) alexandra (39) animáció (0) ázsia (5) beszámoló (9) beszélgetés (0) blues (1) cannes (3) cikk (33) díj (3) dráma (5) életrajz (9) előzetes (52) esszé (6) fantasy (17) fesztivál (53) film (172) filmmegjelenés (3) franchise (4) francia (1) galéria (9) giallo (1) gondolat (1) gondolatok (4) gore (7) gótika (2) gyerekkönyv (1) hard-boiled (5) hírek (364) horror (160) humor (2) interjú (6) irodalom (160) japán (2) jazz (1) jelenet (16) kaland (5) képregény (2) kiállítás (1) klasszikus (32) komolyzene (1) koncert (27) könyv (60) könyvhét (12) könyvmegjelenés (52) korea (1) krimi (55) kritika (47) mese (11) metál (51) noir (5) novella (7) oscar (2) pályázat (4) plakát (9) poszter (10) programajánló (139) regény (84) remake (19) rémirodalom (4) részlet (44) rock (28) romantika (7) sci-fi (30) slasher (12) sorozat (23) sorozatgyilkos (13) sundance (1) szatíra (2) szépirodalom (3) sziget (5) szinopszis (6) televízió (4) thriller (30) titanic (5) trash (4) tudósítás (9) vámpír (15) videóklip (2) vígjáték (10) zene (134) zombi (9)Copyright © 2006. - 2009. - darkcorners.hu. Minden oldal szerzői jogvédelem alatt áll!
kontakt: info@darkcorners.hu
kontakt: info@darkcorners.hu
KOMMENTEK
Új hozzászólás küldéséhez elôbb be kell jelentkezned!