KRITIKA: Stephen King – A holtsáv

Bejegyezve által 2007. augusztus 29. szerda – 13:45Nincs hozzászólás

Köztudott, hogy az ember szereti a másikat lealacsonyítani. Ezt teszi akár a mûveltség, akár foglalkozás terén. Pedig bárkibõl lehet valaki, nem az életben elért poszton ál, vagy bukik minden. A hõsök köztünk élnek, s az élet rejtelmeinek bölcsessége nyomán, nem mind tudja ezt magáról. Stephen King erre a gondolatra mutat rá a Holtsáv címû elgondolkodtató regényében.

Stephen King 1979-ben megjelent regényének alapja egy igaz történetet vett alapul. Egy holland férfi, névszerint Peter Hurkos (1911-1988) egy nap a létráról leesve súlyos fejsérülést szenvedett és mindezek után azt állította, hogyha megérint egy embert, belelát annak gondolataiba és életébe. Ez az esemény elegendõ háttérül szolgált egy fiktív mû megírásához. És mivel a fiktív mûvet maga Stephen King alkotta meg, ezért a történet ismét a megszokott Maine állambeli csodás kisvárosba került, ahol más fura dolgok is fognak történni. Ahol a jó emberek mellett ugyanúgy elõfordulnak negatív figurák is. Akiknek bizonyítani kell, mindig. Mert mi is az átlagember fogalma? Miért is kell valakinek kisebbnek éreznie magát egy híres ember mellett? Ki a nagy ember? Ki a hõs?

Az amerikai Kovács János, azaz John Smith soha nem akart bizonyítani senkinek semmit. Neki a legnagyobb álma egy boldog család volt, és az, hogy minél nagyobb szeretet vegye körül. Fiatal tanárként dolgozik egy Maine állambeli kisváros általános iskolájában. A gyerekekkel remekül kijön, ahogyan a kolléganõjével Sarah-val is. Az utóbbi ember például egyben élete elsõ nagy szerelme is.

John Smith még nem tudja, hogy valójában egy látnok. Gyermekkorában fejsérülést szenvedett, majd azt követõen belelátott egy ember jövõjébe. Nem gondolta volna azt sem, hogy egy nap taxival hazafelé tartva egy kocsi vág be eléjük, és a frontális ütközés miatt felerõsödik eme különleges érzéke. És azt sem tudja, hogy talán õ lesz majd az az ember, aki megállít egy pszichopata sorozatgyilkost és egy, a hatalomtól karnyújtásnyira álló elmebeteg hamis prófétát.

Stephen King Holtsáv címû regénye osztatlan sikert aratott. 1980-ban Locus díjra jelölték a Legjobb fantasy regény kategóriában, valamint (még ugyanebben az évben) Balrog és World Fantasy díjra is jelölték a Legjobb regény kategóriában. A díjakat ugyan nem, de a világsikert magáénak tudhatja a szerzõ, mivel nem sokkal késõbb, 1983-ban a legendás rendezõ, David Cronenberg készített belõle filmet olyan nagy nevekkel, mint Christopher Walken, Tom Skerritt és Martin Sheen. A film majdnem akkora sikert aratott, mint a könyv. A kritikusok és a közönség véleménye szerint az adaptáció olyannyira jól sikeredett, mint a Stanley Kubrick által rendezett Ragyogás. 2002-ban a tévéseket is megihlette a mû, ezért Anthony Michael Hall fõszereplésével sorozatot is készítettek belõle, melynek mostanság készítik a hatodik évadját. Mindazok ellenére készítették el a sorozatot, hogy a fiktív látnok-hõsökbõl igen sok tévé kreált már sztárt.

Stephen King karakterelemzései és háttértörténetei ebben a mûben is gyakoriak, de még annak sem tûnik fel igazán, akit ez idáig zavart volna. A helyzetelemzések bravúrosak, érdekesek, nem beszélve néhány példaértékûen pozitív karakter szituációjáról, ami jótettre készteti az olvasót. A többi King mûvel egyetemben ez a regény is olvastatja magát, még talán jobban, mint a legtöbb. Néhány helyzet bizony hosszadalmas leírásban van elõadva, mégis élvezhetõ és érdekes.  

A regénynek felettébb farkasordító társadalmi mondanivalója van. A történetben hemzsegnek a negatív figurák, köztük egy gátlástalan újságíró, hamis egyházi vezetők, hazug médiaszereplők, egy sorozatgyilkos és egy mindenre elszánt, pszichopata politikus. Ezzel ellentétben hasonlóan sok pozitív karaktert is találhatunk a cselekményben. Ez utóbbiak közé félrevezetett, meggyötört, a média által más színben jellemzett emberek tartoznak. S ott van a nagy kérdés: mi alapján osztályozzuk az embereket? Műveltség alapján? A havi fizetés alapján? Az életkörülmények alapján? A hírnév alapján? Stephen King a lehetõ legemberibb módon válaszolja meg a kérdést: csakis a lélek alapján. Mert míg egy művelt és gazdag ember lehet akár egy hamis próféta, aki bár szépen beszél, mégis huligánokkal üzletel.  Vagy akár lehet egy jó ember, aki bizalomból hajlandó hinni egy látnoknak. És míg egy szegény, kevésbé művelt ember lehet akár sorozatgyilkos is, addig lehet egy jó apa is. Vagy akár egy olyan ember, akinek egyetlen rendeltetése van az életben: hogy hőssé váljon úgy, hogy nem vár érte semmi mást, csak hogy hőstette célt érjen.

Kétségtelenül a Holtsáv az egyik legemberibb és egyik legizgalmasabb Stephen King regény. Aki egy maradandó pozitív élményben akar részesülni, annak ez a könyv biztosítja ezt. Az író ebben a mûvében visszafogottabban, viszont néhol kissé nyomasztóan, de mesterien fejti gondolatait, melybõl nem marad ki az isteni jelenlét ábrázolása sem.

  • Stephen King – Halálos árnyék Bizony szörnyû problémákat okozhat egy írásgörcs. Alkotni akarunk, egy csodálatos...
  • Stephen King – Az írásról „Nem az úton jött, hanem a padkán. Az én oldalamon....
  • Stephen King – A mobil Stephen King legújabb 2006-os könyve, a Mobil nem is olyan...
  • Új Stephen King könyv Novemberben az Európa Kiadó jóvoltából megjelenik nálunk is Stephen King...
  • Thomas Harris – A vörös sárkány És itt kezdõdött a legenda, ami a borzongás szerelmeseinek oly...
  • Szólj hozzá!

    Előbb be kell jelentkezned, ha hozzá akarsz szólni.