Devin Townsend - Ziltoid The Omniscient

szerző: Bolváry Gábor | megjelent: 2007-11-14 13:00:00 | címkék: | kommentek száma: 0 | tulajdonos: darkcorners

A Strapping Young Lad és a Devin Townsend Band - reméljük, csak idõleges felbomlása után, a két banda dalszerzõje és egyben alapítója, Devin „Õrült Tudós” Townsend ígéretével ellentétben továbbra sem bír magával. Bár az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy egy ilyen embertõl ezt nem is várhatjuk el.


hirdetés

A 19 éves korában Steve Vai mellett debütáló Devin már akkoriban sem volt egy hétköznapi ember, ez magán Vai Sex and Religion albumán is érezhetõ, és aki netán hallotta az album egy-egy számát, vagy látta a Devinnel kiegészített fellépések valamelyikét, az biztosan egyetért velem, de a késõbbiekben már teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy Devinnek nemcsak hogy istenadta hangja van, még mûvész is és egyben nem teljesen komplett. A rendkívül sok projectben részt vállaló Devin munkásságának pár évvel késõbb akár egy külön könyvet is szentelhetnénk, hiszen a megannyi zenei stílust már magáénak tudó zenei parafenomén még csak a harmincas éveiben jár, de munkássága már közel 50 évnyi teljesítményt tesz ki. Azonban most, egy minden eddiginél egyedibb és õrültebb albumot tett le az asztalra, hasonlóképp, mint a karrierjének kezdetén megalkotott Strapping Young Lad SYL album. A mostani project, a Ziltoid The Omniscient akár Devin 8 és ½-jének is tekinthetõ.

Már a lemez megjelenése elõtt tudni lehetett, köszönhetõen az internetnek és Devin feleségének, hogy a legújabb szerzemény nem csak egy egyszerû album lesz, remek dalokkal és kiemelkedõ hangzással, hanem egy konceptalbum kerül ki majd az „õrült tudós” kezei közül Ziltoidról, a Mindentudóról.

Ziltoid jelenleg öt mérföld magasságban repül Qatar felett. Üzeneteket közvetít az embereknek, videókat, zenét, szavakat, és az Õ Mindentudása egy dimenzióval az embereké felett van, ezáltal képes az idõ felett uralkodni. De ezen képességéhez a tökéletes üzemanyag nem más, mint a fekete kávé, mely egyedül itt található az egész univerzumban. Gitározik és énekel, rosszkedvû és kicsit érzékeny a késõ júniusban levõ elsõ lemezfelvétele miatt. Körülvéve nimfákkal és ágaskodó plazma lényekkel, az albumot Devin Townsend producelte a Ziltoidian ûrbárka hangárjában. Aztán, amikor Ziltoid, aki úgy néz ki, mintha a Muppet Showból lépett volna ki az ûrbe, nem kapja meg a kávéját idõben, úgy dönt, hogy leigázza a Földet Planet Smasher nevû titkos fegyverével.

A történet kellõ minõségû B-filmes bugyutaságára semmi panaszunk nem lehet, bár a cselekmény végkifejlete azért igencsak sejthetõ. Azonban, ettõl függetlenül mindenképp szórakoztató egy ilyen progresszív-extrém bábopera metál (!), fõként, mert ilyet még nem igazán hallhattunk. A zenét rendszeresen szakítja meg egy narrátor, aki az éppen nem megzenésített cselekményeket kommentálja, illetve rendszeresen hallhatunk beszélgetéseket Ziltoid, a Commander, a Ziltoidian, a Planet Smasher és a Creator között, aki közli Ziltoiddal, hogy õ csak egy marionettbábu. A lemez végéig olyan érzésünk van, mintha egy székben ülnénk a sorok között az Operában.

Rendkívül nehéz jó és elfogadható ítéletet alkotni Devin legújabb munkájáról, részint mivel a dalok nagy része elég erõteljesen különbözik egymástól. Míg a Ziltoidia Attaxx!!! egy minden eddiginél õrültebb és extrémebb dal, kiváló fejrázó refrénnel, addig a következõ szám, a Solar Winds már-már lírai hangulatú, mialatt Devin végre megmutatja, mennyire kellemes és melankolikus is a hangja, miközben pedig elõszeretettel nyúl az ambient lemezeit idézõ elnyújtott idõzésekhez – és teszi ezt a késõbbiekben is. Majd a Hyperdrive-val mintha a régi Devin Townsend Band albumokat hallanánk ismét hangszórókból. Aztán jön az N9, majd az album egy másik felettébb baljóslatú és extrémebb darabja, a Planet Smasher. Devin ismételten képes olyan orgánumú és mélyen dübörgõ hangokat kiadni magából, melytõl a hátunkon is feláll a szõr, s melyet a black és doom metál énekesek is megirigyelhetnének. A Color Your World témáiban megint visszanyúl az öreg Strapping Young Lad albumokhoz. A dob részeket Devin a Drumkit From Hell programmal írta. Ezek olyan eszeveszetten gyorsak lettek, hogy élõ ember aligha bírná megcsinálni. A The Greys ismételten egy nyugodtabb, egyben igazi remek záró darabja a korongnak – az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az albumot valójában a Tall Latte címû track zárja, de ez már nem a zenéé és a musicalé, hanem a realitás síkja.

Mint minden egyes Devin Townsend produktum esetében, így a Ziltoidot sem könnyû elsõre végighallgatni. Az extrémitást és komplexitást még az edzettebb fülek is megsínylik néhol, és vagy legalább tízszer végig kell hallgatni az albumot ahhoz, hogy minden egyes témából megfelelõen értékelhetõ képpel rendelkezzünk. Devin ezúttal nem csak egy albumot készített, hanem végigtekintett eddigi munkásságán, számot vetve azzal, és egy olyan albummal jelentkezett, mely a megjelenése óta már kitermelt magának egy Devinhez hasonlóan õrült közönséget. Ziltoidnak már saját weboldala van, ahol relikviákat rendelhetünk be, illetve a Föld feletti bejelentkezéseit is megtekinthetjük már az interneten.

 

 

AZ ALBUM ÉRTÉKELÉSE: 92%

 

HONLAP

http://www.ziltoid.com/

http://www.myspace.com/ziltoidtheomniscient

http://www.hevydevy.com/




KOMMENTEK

Még nem érkezett hozzászólás. Légy Te az elsõ kommentelõ!
Új hozzászólás küldéséhez elôbb be kell jelentkezned!
BEJELENTKEZÉS
Felhasználó neved

Jelszavad

Elfelejtett jelszó
Regisztráció

FEED CSATORNÁINK

Tartalom RSS | Alkotás RSS

Éjszakai sikolyok

Már a borító látványától is megrémülünk - Alienek, koponyák és csontvázak hada díszíti azt a kaput, melynek homlokzatára azt is írhatták volna: „Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel!”, mert ez a Giger-stílusú boltozat a Pokolba vezet, méghozzá több oldalon és több szerzõn keresztül. | tovább...

Ed Wood

Ne törõdj senkivel és semmivel, fõleg ne azzal, hogy mit mondanak! A lényeg az, hogy szeresd, amit alkotsz. És ha elejtesz egy-két bakit? Ki venné észre? Csak néhány millió ember. Semmi baj, mert õszintén alkottál, s mindig beletettél valamit az életbõl, és így lett minden mûved valójában a te történeted is. Mi pedig majd felnézünk Rád, akárki is voltál. | tovább...

Dimmu Borgir - A múlt és a jelen...

Ahogy õk mondanák: szimfonikus, agresszív, magasztos dark metált játszanak. Mint a legtöbb sikeres hasonló zenét játszó bandának, nekik is szembe kell nézniük a sok bíráló zenehallgatóval, akik a szokásos ódákat zengik esetünkben a Dimmu-val kapcsolatban, hogy nem igazi black metal csapat. | tovább...

Matthew Jarpe: Szabadesés Rádió (részlet)

Az Agave Könyvek július 16-én, csütörtökön jelenteti meg Matthew Jarpe Szabadesés Rádió című regényét. A kiadó jóvoltából oldalunkon most egy részletet is elolvashattok a könyvből. | tovább...

Pusztíts és rombolj!

A technofób témák köztudottan nem csak az A-kategóriás filmekben bukkannak fel. Viszont annál is gyakrabban fogalmazódnak meg a B-filmek világában. Charles Band videofilmje annak ellenére, hogy bevált sémákat követ, hagy némi nyomot az emberben. | tovább...

Kondor Vilmos: Bűnös Budapest (részlet)

A Könyvhét napján jelenteti meg az Agave Könyvek Kondor Vilmos Bűnös Budapest nyomában című könyvét. A kiadó jóvoltából olvashatjátok el most a regény első fejezetét. | tovább...

CÍMKEFELHŐ

2006 (2) 2008 (3) 2009 (288) 2010 (6) a38 (21) adaptáció (14) akció (17) album (34) alexandra (39) animáció (0) ázsia (5) beszámoló (9) beszélgetés (0) blues (1) cannes (3) cikk (33) díj (3) dráma (5) életrajz (9) előzetes (52) esszé (6) fantasy (17) fesztivál (53) film (172) filmmegjelenés (3) franchise (4) francia (1) galéria (9) giallo (1) gondolat (1) gondolatok (4) gore (7) gótika (2) gyerekkönyv (1) hard-boiled (5) hírek (364) horror (160) humor (2) interjú (6) irodalom (160) japán (2) jazz (1) jelenet (16) kaland (5) képregény (2) kiállítás (1) klasszikus (32) komolyzene (1) koncert (27) könyv (60) könyvhét (12) könyvmegjelenés (52) korea (1) krimi (55) kritika (47) mese (11) metál (51) noir (5) novella (7) oscar (2) pályázat (4) plakát (9) poszter (10) programajánló (139) regény (84) remake (19) rémirodalom (4) részlet (44) rock (28) romantika (7) sci-fi (30) slasher (12) sorozat (23) sorozatgyilkos (13) sundance (1) szatíra (2) szépirodalom (3) sziget (5) szinopszis (6) televízió (4) thriller (30) titanic (5) trash (4) tudósítás (9) vámpír (15) videóklip (2) vígjáték (10) zene (134) zombi (9)
Copyright © 2006. - 2009. - darkcorners.hu. Minden oldal szerzői jogvédelem alatt áll!
kontakt: info@darkcorners.hu