Falconer - Grime VS. Grandeur

Átlagosan másfél évente készül el munkáival a Falconer, azonban ez a nagymértékû szorgalom nem feltétlenül erény. A sebes tempót a Sceptre of Deception kiforratlanság, a Grime VS. Grandeur pedig az új irányba való orientálódás formájában sínylette meg.

Igazán különleges színfoltja az európai metál palettának az epikus, folkos heavy/speed metált játszó Falconer. Tagjainak nyilvánvaló tehetségén, zenei képzettségén túl egy egyedülállóan egyedi énekhang is erõsíti eszköztárukat, méghozzá a musicalek világából érkezett Mathias Blad személyében. Sajnálatos módon azonban a csapat harmadik, illetve negyedik, jelen cikkben tárgyalt lemezét - Blad kiszállása okán - a jóval szerényebb kvalitásokkal bíró Kristoffer Göbel énekelte fel. Ennek következtében a megszokottnak számító Falconer-jegyek (jellegzetes gitárjáték, tiszta hangzás, igényes külcsínnel bíró kiadványok) mellett bizonyos mértékû színvonalzuhanás tapasztalható az imént említett két korong esetében.

A Mithotyn elnevezésû, folk/viking metál stílusban mozgó svéd banda az ezredforduló környékén feloszlott. Vezetõje, Stefan Weinerhall nem ült sokáig a babérjain: hamar megalapította a magyarul „Solymászokként” aposztrofálható Falconert, melynek az ugyancsak a Mithotynból ismert Karsten Larsson dobos is oszlopos tagja lett. Az énekesi posztot - ahogy már említettem - a komolyzenei berkekbõl érkezett Mathias Blad vette birtokába, és ezen hármas felállás 2001-ben elkészítette a zenekar nevével megegyezõ címû, nagysikerû bemutatkozó albumot. A kitûnõ anyagot a még színvonalasabb Chapters From A Vale Forlorn követte, melynek kiadása után a turnézási lehetõséget idõhiányra hivatkozván visszautasító aranytorkú „frontember” kilépett. (Az idézõjel használatát az eredetileg egészen más körökben mozgó Blad bizonytalan színpadi viselkedése miatt érzem indokoltnak.) Helyére a sokkalta hagyományosabb hanggal rendelkezõ Göbel került, ezenfelül további két új taggal, Anders és Peder Johanssonnal bõvült a brigád. Az immár öttagú együttes 2003-ban egy kevésbé markáns dalokat felvonultató, kissé enervált attitûdöt mutató (vö.: gyengébb) produktumot adott ki Sceptre of Deception címmel. A friss felállás tiszavirág-életûnek bizonyult: a gitár és basszusgitár posztján a kiszálló Johansson fivéreket Magnus Linhardt, illetve Jimmy Hedlund váltotta fel. 2005 tavaszán pedig elérkezett az idõ, hogy megjelentessék sorrendben negyedik mûvüket, a Grime VS. Grandeurt, mely az abszolút innováció csalhatatlan jeleit hordozza magán.

Az Emotional Skies nyitja a CD-t. Azonnal kiviláglik, hogy a rekedtes torkú Göbel a korábbinál agresszívebben énekel. Talán azért nem használta ezt a fajta vokalizálást a Sceptre of Deceptionön, mert belépésekor már készen állt a lemez anyaga, vagy talán azért, mert a fõ dalszerzõ Weinerhall akkoriban még nem tanúsított érdeklõdést az efféle dallamok megírása irányában – ezt nem tudni. Mindenesetre a refrén igazi „együtténeklõs”: a tiszta férfivokálok között csilingelõ nõi ének szüremkedik elõ. A Purgatory Time a dalcsokor legrégivágásúbb szerzeménye. Epikus gitárrészek, valamint a Sceptret idézõ refrén érhetõ tetten. Az I Refuse viszont már egy érdekesebb darab. Mindezidáig nem tapasztalhattunk ilyet Weinerhalléktól: Göbel még erõszakosabban teszi a dolgát, sõt sikolt is, mialatt kemény, monoton gitárzakatolás horzsolja hallójáratunkat.

A Humanity Overdose speed témával indul, fülbemászó verzékkel villog, majd újfent kiváló együtténeklõs kórusvokált foganatosít. Két és fél percnél rég várt folkos szösszenet bukkan fel. A The Assailant és az öndefinitív címû Power tökéletes példák a Grime VS. Grandeur változásaira. Ezek színtiszta power metál dalok, magasan fekvõ, Halfordot idézõ énekkel, melyek ilyetén valójukban meglehetõsen idegenül hatnak a Falconertõl. A The Return még tovább merészkedik: a bookletben talpig bõrben és szegecsben vicsorgó Göbel itt még hörgésre is vetemedik. Szép énekdallamok, élvezetes szóló, négy perc fölötti rövid begyorsulás – ezek a No Tears For Strangers ismertetõjegyei. Ismételten folkos téma, valamint nõi énekhang gyarapítja a Jack The Knife érdemeit. A legemelkedettebb darab, a Child of The Wild zárja az albumot, heroikus kórusvokállal koronázva meg az elõtte elhangzott kilenc dalt – avagy zárná, ha nem bukkanna fel utolsó trackként a limitált széria ajándékát megtestesítõ Wake Up.

Átlagosan másfél évente készül el munkáival a Falconer, azonban ez a nagymértékû szorgalom nem feltétlenül erény. A sebes tempót a Sceptre of Deception kiforratlanság, a Grime VS. Grandeur pedig az új irányba való orientálódás formájában sínylette meg.

Ha a belbecs nem is, a külcsín a szokásos módon hibátlan. A csapat történelmének legszebb borítóján késõ reneszánsz kori utcarészlet elevenedik meg, ahol szakadt koldusgyermek nyújtja tenyerét esdeklõn, reménykedve az objektív felé. Már nem elsõ ízben figyelhetõ meg kisebb változás a logó esetében.

Elõdjéhez hasonlóan a Grime VS. Grandeur is megkedvelhetõ album, ám a rajongók a Bladdal készült két klasszikust zárták elsõsorban a szívükbe.

AZ ALBUM ÉRTÉKELÉSE: 80 %

A ZENEKAR HONLAPJA

http://www.falconermusic.com

DISZKOGRÁFIA

2001 Falconer

2002 Chapters From a Vale Forlorn

2003 Sceptre Of Deception

2005 Grime Vs. Grandeur

2006 Northwind

KOMMENTEK