Mayhem - Ordo Ad Chao

A Mayhem immár Csihar Attilával alkotta meg legújabb, negyedik albumát. A végeredmény: egy félelmetes súlyú, elsõ hallásra nehezen befogadható zene. Igaz, van egy-két kegyetlen és brutális pillanat a lemezen, mint például a Key to the Storms zárása, azonban összességében mégsem ez, hanem a sötét atmoszférát szolgáló kiállások és a visszafogottabb részek kapnak jelentõsebb szerepet.

Bár annak idején „istenkáromlásnak” tartották, hogy Euronymous (és Dead) nélkül folytatják tovább a Mayhemet, azóta bebizonyosodott, Blasphemer dalszerzõi vénája kétségkívül mûvészi, melynek köszönhetõen a késõbbi Mayhem albumok mind felérnek a korábbi korongok szintjéhez, ráadásképp Blasphemer kezei közül rendkívül vegyes fogadtatású albumok és dalok kerülnek ki. A legújabb album, az Ordo Ad Chao leginkább a De Mysteriis dom Sathanas albumhoz áll közel, ám ez csupán Attila hangjának, illetve a régebbi lemezeket és technikát idézõ hangzásnak köszönhetõ. A zenekar zeneileg azonban nem nyúl vissza a 2000-es album elõtti idõkig; az Ordo Ad Chao bõvelkedik váltásokban, törésekben és kiállásokban egyaránt. Az album legnagyobb érdekessége azonban mégis maga a hangzás. Míg a Chimera rideg, modern és túlcsiszolt, addig az Ordo Ad Chao hangzása tompa. Nem hiszem, hogy bármilyen más hangzással ugyanilyen hatású és hangulatú lett volna a végeredmény – az új albumot különös aura öleli körül.

Az A Wise Birthgiver nyitja a lemezt, komor vontatott témákkal. Amolyan bevezetõ jellege van, de annál több, és hosszabb is. Kicsit idézi a Grand Declaration of War albumot, a katonai ritmusok és kísérletezõs jellege miatt. Sajnos Attila szövegeit nem nagyon lehet kivenni: egyrészt halk, másrész még effektezve is van – sajnos ez egy negatívum az albumban.

A Wall of Water-t elhallgatva szinte látni is lehet a mindent elsöprõ özönvíz hatalmas hullámait. A dal komor, szélvészgyors témákkal indít, késõbb részünk lehet sötét, szinte már-már ambientszerû lebegésben is, Attila pedig a suttogástól sem retten vissza. Az album legkiválóbb példáját hallhatjuk itt a zenei és szövegi egységnek, melyre a zenekar mindig igyekszik nagy hangsúlyt fektetni.

A Great Work of Ages elején Csihar mester, mintha visszafelé énekelne; néhány szó erejéig pedig még tiszta énekhangjában is gyönyörködhetünk.

Eszeveszett darával és Attila legbetegesebb énektémáival kezdõdik a késõbb belassuló Deconsecrate; a dal szövegében, bármily meglepõ, vallások kritikáját véltem felfedezni.

A Illuminate Eliminate az album csúcs- és legsötétebb pontja, a valaha írt második leghosszabb szerzeményük. Lassan, nagyon lassan hömpölygõ dal, néhol személyesebb hangvételû szöveggel, csak a felénél kapcsolnak „normális” sebességre, majd jócskán be is durvul, aztán visszalassul. Olyan hang hallatszik, melyrõl remélem, hogy nem Attila torkát hagyta el, majd ismét jönnek a visszafogott gitár- és dobtémák, és az albumon eddig nem hallott könyörgésszerû ének. A dal zárásakor, és a nyitó A Wise Birthgiver-ben hallhatunk „nem metal” hangszereket is.

A Psychic Horns is vontatottan – ám gitárgazdagabban, keményebben és torzított énektémákkal – kezdõdik. A szerzemény leginkább tempóváltásokban bõvelkedik, a végére pedig, amolyan „régisulis” black csapkodásba torkollik. Hellhammer még a többi dalban nyújtotthoz képest is jobban teljesít. A dal szerkezete nem egyszerû ‑ ­ami a nótákról összességében sem mondható el.

Már az együttes debütje óta érdekes sajátossága a Mayhem dalainak, hogy a leggyorsabb tekeréseknek is sajátos merengõ jellege van; másképp gyorsak, mint például a Vader, vagy a Napalm Death.

Váltásokban a Key to the Storms sem szûkölködik, és kapunk a Wall of Water-hez hasonló monumentalitást is, ám itt inkább csak a dal elsõ részében ‑ Attila megõrült (!), ez mostanra bárki számára ki kellett, hogy derüljön. A dal végére odabiggyesztett „agyadat elhajítod” darálásról, mely az album legagresszívebb pillanata, pedig már tettem említést. Jól meg kell becsülniük ezt a végjátékot azoknak, akik a zenei agresszivitás hívei, mert igencsak szûkmarkúan bántak az ilyen pillanatokkal.

Az Anti-t a lemez hivatalos megjelenése elõtt már megpróbálhatta túlélni a nagyérdemû ‑ letölthetõ (többek közt) a honlapjukról. Az album legszigorúbb tétele. Már kezdésként komor kétlábdob szõnyeg vág az arcunkba, viszont sokkal kevésbé összetett a szerkezete, mint az elõzõ daloknak. Kicsit jól esik így a végére egy szerkezetileg befogadhatóbb, könnyebben rögzülõ dal; az album egyetlen tételében sincs visszatérõ (szöveg)rész, refrént pedig nyomokban sem tartalmaz a korong.

Norvégia és a világ legkultikusabb metál zenekara megõrizte vezetõ pozícióját, saját útjukat járva továbbra is, magasan kiemelkednek a mezõny élvonalából. Ismét hatalmasat alkottak, ismét olyat, amit mástól eddig nem hallhattunk, és valószínûleg nem is fogunk, mint ahogy megszokhattuk… tõlük mást úgyse lehet megszokottnak venni.

DISZKOGRÁFIA

1987 Deathcrush [EP]

1994 De Mysteriis Dom Sathanas

1997 Wolf's Lair Abyss [EP]

2000 Grand Declaration of War

2004 Chimera

2007 Ordo Ad Chao

HONLAP

http://www.thetruemayhem.com/

http://www.myspace.com/mayhemtrue

KOMMENTEK

Új hozzászólás küldéséhez elôbb be kell jelentkezned!
miki001	[#1] | Elküldve: 2009-03-08 08:03:24
Tag Regisztráció ideje: 2009-03-08 07:11:03 Hozzászólások száma: 5	Van 1-2 jó száma...
[Profil]